Főoldal

June 14, 2006

és mégis működik

Hogy ne érjen igazságtalanság vádja az apple szapulása miatt, tartozom egy ápdéjttel: az ipodomnak kutyabaja, amióta visszaszereztem.
Átvételkor az előzmények miatt méltatlankodtam egy keveset a kedves szőke lánynak,
aki váltig állította, hogy az akku probléma kizárt és biztos a merevlemez hibásodott meg. Együttérzően bólogatott, hogy azért az nevetséges, hogy nem lehet alkatrészt cseréltetni bele (lehet*), meg hogy értelmetlen opció a cserére visszaküldés, lévén annyiért már egy új típust lehet venni. Ezután pedig mosolyogva mutatta, hogy "de most működik!". Annyira megörültem, hogy eszembe se jutott akadékoskodni, hogy ha a merevlemez egyszer tönkremegy, akkor milyen csoda hatására támad fel poraiból. (A hazai szervíz hozzáállásának és ismertetett lehetőségei alapján önkényesen eleve kizárom, hogy a jó piár kedveért, gáláns gesztusként esetleg "titokban" ők javították meg.)
Logikus magyarázatot tehát nehéz találni felépülésére. Talán jót tett neki a pihenés. De mindegy is, nem érdekel, a lényeg, hogy (egyelőre) működik.

* egy segítőkész ismerősöm és ipodos sorstársam ajánlotta őket, ahol - legalábbis akkut - sikerült cseréltetnie.

March 15, 2006

ipod mizéria

Na ez sokkal inkább illik sztahanov profiljába, még inkább angelday területe, de mivel engem bosszantott fel, itt a helye.
Valószínűleg soha nem vetemedtem volna arra, hogy vegyek egy ipodot, ha közel másfél éve nem látogatom meg new york-i barátom, aki történetesen apple megszállott és rá nem dumál, hogy az milyen jó. A döntéshez hozzájárult az is, hogy akkor éppen jelentős kedvezménnyel - bár szerintem így is borsos áron - juthattam a kütyühöz a nagy alma almaáruházában.

Tovább... "ipod mizéria" »