Főoldal

March 15, 2006

Az első CC per

Adam Curry neve valószínűleg nem sokat mond itthon - az MTV (persze nem a hazai királyi) ex-műsorvezetője, aki mellesleg a weben aktív podkesztelő - de nem is a személye a fontos a mostani hírben. A lényeg, hogy megszületett az első peres ügy eredménye, amiben a Creative Commons licenc mérettetett meg. És kiállta a próbát.
Történt ugyanis, hogy egy holland bulvárlap címlapfotónak használta a flickr.com-on CC licenccel publikált képeit, mit sem törődve a "Non-commercial" (Ne add el!) feltétellel.
Curry beperelte a magazint, mivel az nem kért tőle engedélyt a fotók felhasználására. A lap azzal az őrült gyenge érvvel védekezett, hogy a fotók mellett ott virított a "This photo is public" felirat, ezért úgy gondolták csinálhatnak vele, amit akarnak. Persze ott volt a CC ikon is, de arra már nem vették a fáradságot, hogy elolvassák a felhasználási feltételeket. (Ráadásul a "public" jelzésnek nincs is köze a kopirájthoz, hiszen minden óvodás flickrező tudja, hogy ez csupán azt jelzi, hogy az adott kép mindenki számára elérhető - ellentétben az "only family/friends" kategóriákkal.)
A holland bíróság egyértelműen elmarasztalta a kiadót és 1000 dolláros bírságot helyezett kilátásba, amennyiben még egyszer "figyelmetlen" lesz.
Eddig tehát 1:0 a CC javára. Ez precedens értékű eset lehet, mivel eddig fordult elő, hogy CC licenccel közzétett anyagokkal való visszaélés miatt bepereljenek valakit.

January 16, 2006

Lessig összefoglalója a Google Book Search-ről

Lessig összedobott egy részletes összefoglalót, amelyben képekkel illusztrálva magyarázza a vitatott projekt lényegét és a mellette/ellene szóló érveléseket.
Letölthető bittorrenten keresztül, vagy meg lehet nézni a Google Video oldalán.

update: már elérhető egy javított változata is a youTube-on (ami egy jópofa ingyenes videófeltöltő/megosztó szájt, természetesen taggelt anyagokkal).

January 09, 2006

Update az előző bejegyzéshez

Amint Tgr kommentjéből kiderült, nem voltam túl szemfüles, mivel az elmés plakát külföldön már a több mint egy éve lefutott MPAA kampány hazai ASVA-remixe. Pontosabban egy az egyben koppintása (ami szintén béna volt, de a tükörfordítás következtében a magyar változatban még a "you can click, but you can't hide" utalása se jön át).
Azért kíváncsiságból rákerestem és a boingboingon rátaláltam egy valódi remixelt változatra is: You can sue, but you can't catch everyone".

Attól függetlenül, hogy én nem tartom célravezetőnek ezt az antikampányt, azért jól mulattam rajta...

armyofmiceposter.jpg

December 27, 2005

Legális lesz a fájlcserélés?

Nos, egyelőre könnyelmű volna jóslatokba bocsátkozni, de Franciaországban néhányan éppen ezért lobbiznak. Tervük szerint egyfajta közös jogkezeléssel vágnák át a fájlcsere szülte gordiuszi csomót: hasonlóan az üres cédék után fizetett díjhoz, az internetszolgáltatás díjába építenék a jogdíjakat. Így havi kb. 8,50 dollár plusz díjért legálisan töltögethetnének le-fel a francia internauták.
A dolog jelentősége, hogy a törvényhozás előtt zajlik a vita, ami persze máris nagy port kavart és több oldalról hevesen támadják a javaslatot. Eddig erősen vesztésre állnak a tervezet támogatói, mivel első körben szinte minden pontját leszavazták. Állítólag január közepén újra napirendre kerül a kérdés. (Aki beszél (illetve legalább olvas) franciául, a vita jegyzőkönyvét elolvashatja itt.)

Tovább... "Legális lesz a fájlcserélés?" »

December 19, 2005

Gonosz Google? - Adalék a könyvkereső körüli vitához

Az opendemocracy oldalán, Search or destroy címmel egy újabb cikkben folytatódik a Google könyvkeresője körüli vita. Több szerző, különböző vélemények, több szempontból, érdekes.

December 15, 2005

Wikijogtár

Ez érdekesnek tűnik, ha beválik, az egyik leghasznosabb Wiki-forrássá válhat.
A Wikilaw célja, hogy egy hatalmas, szabadon elérhető jogtárat építsen fel.
Egyelőre az amerikai jogra összpontosítanak, de idővel bizonyára más országok szakértői is csatlakoznak.
A jogászoknak persze (főleg a Nagy Ámerikában) drága az idejük, ám ha elég lelkes szakember csak egy kicsit foglalkozik vele, hatalmas információforrás gyűlhet össze. Ahhoz képest, hogy csak nemrég indították el, már most több, mint százan dolgoznak rajta és elég terjedelmes tartalmat (kb. 400 oldal) pötyögtek be.
Állítólag kb. egymillió jogász van náluk. Nálunk jóóóval kevesebb, ami erősen szűkre szabja egy esetleg elinduló magyar változat növekedését. De ki tudja, talán meg lesz hozzá a critical mass...

A licencek összehangolásának irányába is példamutató lépés, hogy kettős licencet alkalmaznak - egyszerre GFDL és CCwiki (bizony már ilyen is van) alatt publikálják a wikilaw teljes tartalmát.


(via: Lessig)

December 01, 2005

Cikktolvajok és díplinkelők

pollner előszedte a lassan érdektelenségbe fulladó "Csak tiszta forrásból" kampányt.
Erről már én is terveztem annak idején bosszankodni, de szerencsére nem kell pazaroljam rá szűkös erőforrásaimat, mert helyettem ezt most ő megtette. Nincs is igazán mit hozzátegyek, ebben egy platformon vagyunk (meg nehogy aztán idézés/ismétlés miatt ő is kampányt indítson ellenem :))

Tovább... "Cikktolvajok és díplinkelők" »

Letölthető a Google könyvkeresőről szóló vita felvétele

battle_over_books2.jpg

Múltkor írtam a Battle over books címmel rendezett vitáról. Most már kép is van a hanghoz, aki tud rá időt szakítani, érdemes megnéznie, igen tanulságos.
Résztvevők: Lessig (Creative Commons), David Drummond (Google), Nick Taylor (Authors Guild - ők perelték be a Google-t), Allan Adler (Amerikai Kiadók Egyesülete)

A 2004-ben indított projekt eredeti célkitűzése az volt, hogy 5 nagy amerikai könytárral együttműködve 15 millió könyvet digitalizáljanak, beleértve a "csata" házigazdájának, a New York Public Library köteteit (érdemes megjegyezni, hogy utóbbi valójában csak nevében közkönyvtár, ugyanis magánpénzekből tartják fenn).

A házigazdák vázolják az előzményeket és egyikük megemlíti, hogy a könyvtárak már jó ideje digitalizálják az archívumuk anyagait, amit mindenki nagyszerűnek és hasznosnak tart.
Mi tehát a bajuk a kiadóknak a Google kezdeményezésével?

battle_over_books1.jpg

Szerzői jogi szempontból három fő halmazról van szó:
- a public domain* (közkincs) körébe tartozó könyvek
- azok a könyvek, amelyek digitalizálására engedélyt adott a kiadó/szerző (opt-in)
- olyan könyvek, amelyekre még nem adott engedélyt a kiadó, de ha kéri, törlik a gyűjteményből (opt-out)

A felháborodott kiadók természetesen az utolsóba kötöttek bele (a többibe nem is tudnának). Egyrészt elfogadhatatlannak tartják, hogy másolatok készüljenek egy digitális adatbázisban, mert szerintük az nem fair use, másrészt nem tetszik nekik az "opt-out" megoldás, vagyis, hogy nekik kelljen jelezni, mely könyveknél nem adnak engedélyt.

Az alábbiakban nem kívánom részletesen elemezni az elhangzottakat, inkább amolyan ízelítőként kiragadok néhány gondolatot.

Tovább... "Letölthető a Google könyvkeresőről szóló vita felvétele" »

November 23, 2005

Cory Doctorrow interjú - kötelező olvasmány

Na jó, nem kötelező, de ajánlott. Erősen.
A kultplay-nek sikerült elcsípnie Cory-t egy interjúra. Irigykedve olvastam (ha tudtam volna, hogy ilyen közel látogat...).

Tovább... "Cory Doctorrow interjú - kötelező olvasmány" »