Főoldal

March 28, 2006

Már csak néhány nap!

A Nomada-Remix verseny beküldési határidejéig. Még mindig nem késő belevágni, de nem árt felpörögni kicsit.
Én persze zéró tapasztalattal (és mostanában idővel) nem tudtam vele kísérletezgetni, de már alig várom, hogy meghalgassam mit sikerült másoknak összehozni.

Szóval a finisbe érkeztünk. Hajrá!

March 02, 2006

ma este szabad kultúra a tévében

szóval m1, 23:55, médiamix.

ingyenebéd?

Ajánlott olvasmány: Antal Dani A szellemi tulajdonjog, a művészet és a tudomány finanszírozása c. írása.
Tömör cikkében inkább vitára invitál és kérdéseket tesz fel, közgazdász szemmel vizsgálva a "szabad kultúrát" érintő témákat.
Bár a Kovács Ádám hangpostája a tiloson egyik kedvenc műsorom, csak most tudtam meg, hogy létezik ez az ingyenebéd honlap. A linkjét fel is vettem a delicious gyűjteményembe.
Szóval ingyenebéd ugyan csak onlájn van, de azt érdemes fogyasztani.
Önjelölt közgazdászok, szabad a vita!

February 06, 2006

Indul a hazai CC remix verseny!

Hosszas tervezgetés után végre elindul a remix verseny.
Az ötletet a Wired magazin két évvel ezelőtti Rip. Sample. Mash. Share. projektje adta, amihez 16 zenész (pl. a Beastie Boys, David Byrne) ajánlott fel egy-egy számot és belőle született a Wired CD.

A Nomada együttes egyik számát lehet átdolgozni a megadott feltételek mellett. A számot a pályázat oldalán meg lehet hallgatni (sőt, egyből elindul, de ki lehet kapcsolni).

A beküldési határidő március 31. !

A beküldött pályamunkákból a 6 legjobbnak ítélt szám felkerül a Remix verseny tavasszal megjelenő CD-jére és teljesen legálisan le lehet majd tölteni, másolni, terjeszteni.

Önjelölt DJ-k keverjetek, tietek a pálya, hajrá! :)

February 03, 2006

Gyorsjelentés IV. - 7000 letöltés, 296 eladott példány

Ugyan különösebben izgalmas fordulatról nem tudok beszámolni a könyv sorsával kapcsolatban, mégis itt az ideje egy tömör jelentésnek:
Letöltések: a hét elején lépte át a 7000-et. A MEK számlálója 1577-et mutat. Én ezek alapján úgy saccolom, hogy - levonva a duplán töltőket, hozzáadva az egyéb helyekről töltegetőket - , eddig 10 000 olvasóhoz jutott el, de legalábbis ennyien feltehetően beleolvastak. Nem rossz.
A könyvpiaci fronton már kevésbé heves az érdeklődés: eddig 289 példányt vettek meg (Anima bolthálózat). Tekintve, hogy 1000 példány fölött válik nullszaldóssá a kiadvány, bevallom keveslem kicsinyt. Továbbra is rejtély, hogy miért nem él a többség a webboltban ajánlott 20% kedvezménnyel. Talán mert aki meg akarja venni, annak ez nem számít.
Persze érdemes folyamatában vizsgálni az eladásokat, ami kicsit többet mond:
A legutóbbi jelentés óta 144 példány fogyott, csak januárban pedig 28.
Grafikonmániákusoknak (én az vagyok :)) majd vizuális illusztrációt és részletesebb elemzést is készítek, ha lesz rá időm. Egyelőre legyen elég annyi, hogy bár látványosan lelassult a fogyás, nem állt meg. Ha folytatódik az jelenlegi trend, feltehetően igen sokára térül meg a befektetés, de amíg vesznek belőle, én bizakodó vagyok. Aggódni akkor kezdek majd, ha megáll - befeküdt könyv lesz belőle, ahogy ezt könyvkereskedői körökben mondani szokás.

January 16, 2006

Lessig összefoglalója a Google Book Search-ről

Lessig összedobott egy részletes összefoglalót, amelyben képekkel illusztrálva magyarázza a vitatott projekt lényegét és a mellette/ellene szóló érveléseket.
Letölthető bittorrenten keresztül, vagy meg lehet nézni a Google Video oldalán.

update: már elérhető egy javított változata is a youTube-on (ami egy jópofa ingyenes videófeltöltő/megosztó szájt, természetesen taggelt anyagokkal).

December 27, 2005

Legális lesz a fájlcserélés?

Nos, egyelőre könnyelmű volna jóslatokba bocsátkozni, de Franciaországban néhányan éppen ezért lobbiznak. Tervük szerint egyfajta közös jogkezeléssel vágnák át a fájlcsere szülte gordiuszi csomót: hasonlóan az üres cédék után fizetett díjhoz, az internetszolgáltatás díjába építenék a jogdíjakat. Így havi kb. 8,50 dollár plusz díjért legálisan töltögethetnének le-fel a francia internauták.
A dolog jelentősége, hogy a törvényhozás előtt zajlik a vita, ami persze máris nagy port kavart és több oldalról hevesen támadják a javaslatot. Eddig erősen vesztésre állnak a tervezet támogatói, mivel első körben szinte minden pontját leszavazták. Állítólag január közepén újra napirendre kerül a kérdés. (Aki beszél (illetve legalább olvas) franciául, a vita jegyzőkönyvét elolvashatja itt.)

Tovább... "Legális lesz a fájlcserélés?" »

December 22, 2005

Bevezetés a közgazdaságtanba CC licenccel

Sokan azon is meghökkennek, hogy egy olyan "liberális" kezdeményezés mint a Creative Commons, éppen egy jogász professzor fejéből pattant ki. Még inkább, hogy nagyon sok jogász csatlakozott hozzá a világ minden tájáról.
Most egy újabb példa, ami hasonlóképp fejtörést okozhat a laikusoknak: egy közgazdász professzor, Preston McAfee, CC licenc alatt publikálta "Bevezetés a közgazdaságtanba" című tankönyvét.
És hogy mi vitte erre a lépésre? Úgy tűnik elege lett a tankönyvkiadókból:

Tovább... "Bevezetés a közgazdaságtanba CC licenccel" »

December 19, 2005

Gonosz Google? - Adalék a könyvkereső körüli vitához

Az opendemocracy oldalán, Search or destroy címmel egy újabb cikkben folytatódik a Google könyvkeresője körüli vita. Több szerző, különböző vélemények, több szempontból, érdekes.

December 18, 2005

rombolni könnyű

talán ez (is) az oka, hogy tegnap egy jóindulatú látogató (195.225.176.35) letörölte a Szabad kultúra wiki nyitólapját. Eszem a szívét. Remélem jól esett neki.
A könyv tartalmát nem piszkálta, azt még lehet olvasgatni, ezért a tartalomjegyzék linkjét visszatettem. Hamarosan a többit is visszaállítom, amint lesz egy kis időm.
Fene tudja, mi örömet okoz valakinek, hogy éppen ennek a könyvnek az oldalát barmolja szét. Dehát ez is a nyíltság velejárója, hozzá kell szokni...

update: egy kedves wikiző már megelőzött, és visszaállította, neki köszönöm, megoldva, téma lezárva. egyelőre...

December 15, 2005

Wikijogtár

Ez érdekesnek tűnik, ha beválik, az egyik leghasznosabb Wiki-forrássá válhat.
A Wikilaw célja, hogy egy hatalmas, szabadon elérhető jogtárat építsen fel.
Egyelőre az amerikai jogra összpontosítanak, de idővel bizonyára más országok szakértői is csatlakoznak.
A jogászoknak persze (főleg a Nagy Ámerikában) drága az idejük, ám ha elég lelkes szakember csak egy kicsit foglalkozik vele, hatalmas információforrás gyűlhet össze. Ahhoz képest, hogy csak nemrég indították el, már most több, mint százan dolgoznak rajta és elég terjedelmes tartalmat (kb. 400 oldal) pötyögtek be.
Állítólag kb. egymillió jogász van náluk. Nálunk jóóóval kevesebb, ami erősen szűkre szabja egy esetleg elinduló magyar változat növekedését. De ki tudja, talán meg lesz hozzá a critical mass...

A licencek összehangolásának irányába is példamutató lépés, hogy kettős licencet alkalmaznak - egyszerre GFDL és CCwiki (bizony már ilyen is van) alatt publikálják a wikilaw teljes tartalmát.


(via: Lessig)

December 01, 2005

Letölthető a Google könyvkeresőről szóló vita felvétele

battle_over_books2.jpg

Múltkor írtam a Battle over books címmel rendezett vitáról. Most már kép is van a hanghoz, aki tud rá időt szakítani, érdemes megnéznie, igen tanulságos.
Résztvevők: Lessig (Creative Commons), David Drummond (Google), Nick Taylor (Authors Guild - ők perelték be a Google-t), Allan Adler (Amerikai Kiadók Egyesülete)

A 2004-ben indított projekt eredeti célkitűzése az volt, hogy 5 nagy amerikai könytárral együttműködve 15 millió könyvet digitalizáljanak, beleértve a "csata" házigazdájának, a New York Public Library köteteit (érdemes megjegyezni, hogy utóbbi valójában csak nevében közkönyvtár, ugyanis magánpénzekből tartják fenn).

A házigazdák vázolják az előzményeket és egyikük megemlíti, hogy a könyvtárak már jó ideje digitalizálják az archívumuk anyagait, amit mindenki nagyszerűnek és hasznosnak tart.
Mi tehát a bajuk a kiadóknak a Google kezdeményezésével?

battle_over_books1.jpg

Szerzői jogi szempontból három fő halmazról van szó:
- a public domain* (közkincs) körébe tartozó könyvek
- azok a könyvek, amelyek digitalizálására engedélyt adott a kiadó/szerző (opt-in)
- olyan könyvek, amelyekre még nem adott engedélyt a kiadó, de ha kéri, törlik a gyűjteményből (opt-out)

A felháborodott kiadók természetesen az utolsóba kötöttek bele (a többibe nem is tudnának). Egyrészt elfogadhatatlannak tartják, hogy másolatok készüljenek egy digitális adatbázisban, mert szerintük az nem fair use, másrészt nem tetszik nekik az "opt-out" megoldás, vagyis, hogy nekik kelljen jelezni, mely könyveknél nem adnak engedélyt.

Az alábbiakban nem kívánom részletesen elemezni az elhangzottakat, inkább amolyan ízelítőként kiragadok néhány gondolatot.

Tovább... "Letölthető a Google könyvkeresőről szóló vita felvétele" »

November 28, 2005

Jelenlegi mérleg: 6 hét alatt 6000 letöltés

A Szabad kultúra iránti érdeklődés úgy tűnik még nem apad, a kisebb-nagyobb hullámok mellett folyamatosan töltögetik. Tegnap lépte át a 6000-et a letöltések száma, a MEK számlálója pedig most éppen 1055-ön áll.
Az eladott példányok száma is nőtt időközben, múlt péntekig 152 példányt fogyott el (az Anima könyvesboltokban - többi terjesztőtől még nincs friss adat). Érdekes módon a jelentős webboltos kedvezmény (20%) nem vonzza különösebben azokat, akik nem sajnálnak pénzt kiadni érte - ott eddig mindössze 12-en rendelték meg.

November 21, 2005

Harc a könyvekért - vitanap a Google könyvkeresőjéről

Múlt csütörtökön vitanap volt a Google Print Book Search projektjéről, a New York Public Library-ban. Lessig is részt vett, legfrissebb posztjában már olvashatjuk, ő mit vont le az eseményen elhangzottakból. Előtte persze érdemes meghallgatni a beszédeket (persze quicktime :(, de későbbre képet is igérnek a hanghoz). Én most hallgatom, gondolatok soon...

November 16, 2005

Szabad kultúra pénzért?

Pollner szerint a könyv árát mint "az ügyet" támogató adományként kéne felfogni. Nos, ha ez a megközelítés serkentőleg hat a vásárlókedvre, nem bánom. De valójában nem értek vele egyet.
Számomra teljesen természetes, hogy éppen a szabad kultúráról - vagy bármiről - szóló könyvet pénzért árulják. A szabad ugye nem jelent ingyenest - ezt szerencsére magyarul nem is szükséges magyarázni, mivel nincs meg az a kétértelműség, ami az angol free esetében. Sokan dolgoztak rajta, a fordítótól a tördelőig és ugyebár a nyomda se szívességből készítette el.
Ennek a könyvnek is meg kell állnia a helyét, mint eladható termék. Az lenne az igazi siker, ha többszöri utánnyomást érne meg és akár szép nyereséget hozna a kiadónknak. Ha a hazai piacon nincs rá kereslet, akkor rossz üzleti döntést hoztunk.
De ezt még korai volna megítélni...

November 15, 2005

20% kedvezmény a weben

Az Anima webkönyvesboltjában mától december 31-ig 20%-os kedvezménnyel kapható a Szabad kultúra.

Gyorsjelentés II.: 5422 letöltés

Múlt hét elején lépte át a letöltések száma a "bűvös" ötezret*.
A jó hír, hogy ugyan a GG remekbeszabott indexes cikke utáni roham néhány nap alatt lecsengett, azóta is folyamatosan töltögetik/olvasgatják a könyvet.
A nemannyirajó hír, hogy a boltokban nem kapkodják mint a cukrot, sőt: az összes eladott példányszám eddig száz körül lebeg. (Mondanom se kell, hogy ezzel még elég messze vagyunk a nullszaldótól :)).

ps: A legfrissebb véleményből kiderül, hogy erdélyi az olvasó :), és ez különösen megmelengette szívemet.
Ott tudtommal nem lehet kapni a könyvet.
Vajon mikor halott volna róla először, hogy létezik - ha egyáltalán - ha nem publikáljuk a weben?

---------------------------------------
* (Természetesen mint annak idején írtam, ez csupán a html és pdf fájlok letöltésére vonatkozik, onlájn olvasások nem tartoznak bele).

November 10, 2005

Ne olvass bele!

Cory megemlíti a legújabb "kopirájtvédő találmányt", a COCOA-t. A szervezet azt találta ki, hogy egy macerás procedúrán keresztül a szerzők/kiadók korlátozni tudják, melyik könyvből, melyik oldalak mutathatók meg (Pl. a Google vagy az Amazon „beleolvasó” szolgáltatásában).

Tovább... "Ne olvass bele!" »

November 05, 2005

Drága-e a könyv?

A kérdés most konkrétan a Szabad kultúra c. könyvre vonatkozik. Az apropó: minap az egyik boltunkban egy vevő határozottan annak tartotta.
- Mi kerül ennyibe ezen a könyvön? - szegezte a kérdést az eladónak, aki mélyebb könyvkiadási ismeretek hiányában nem tudott részletes indoklással szolgálni. - Különben is ingyenesen elérhető a neten, én le is töltöttem, mert amúgy nagyon jó könyv - tette hozzá a vevő látogató.

Tovább... "Drága-e a könyv?" »

November 02, 2005

Hajrá Google Print!

A Google Print projektről már egy ideje akartam írni, ma reggel lett is volna időm, de a szerverünk bedobta a törölközőt és mcree kolléga egész nap a talpraállításán fáradozott. (Tehát nyugalom, nem tiltották be a Szabad kultúrát, csak egy könnyebb sebészi beavatkozásra volt szükség :)
sztahanov persze ismét jócskán megelőzött, hiába, ezt a normatempót nem tudom tartani :)

Tovább... "Hajrá Google Print!" »

October 31, 2005

Wiki update

A könyv wiki-változatával eddig nem nagyon volt időm foglalkozni, de azért gyakran belenézek. Pár napja mozgolódást észleltem a friss változtatások oldalon, ami Tisza Gergőnek köszönhető. A módosításokból és tanácsaiból úgy tűnik egy tapasztalt wikipédistával van dolgunk, ami külön öröm, mert én csak ugatom a "wikizést".
Lehet, hogy mégiscsak beindul a wikiverzió? :)

Tovább... "Wiki update" »

October 29, 2005

Kikapcsolni az internetet? - SLP utánlövés I.

Lessig a könyv előszavában megjegyzi, hogy az internetet nem lehet csak úgy kikapcsolni. Nem egy virtuális szféra, ami a "való világtól" függetlenül létezik. Az onlájn világ nagyon is hatással van az offlájnra. Sőt, szerintem tulajdonképpen nincs is sok értelme két külön világról beszélni.
Közhely? Az. Evidens? Sajnos nem mindenkinek.

Egy kicsit tekerjünk vissza az SLP (Silent Library Project) körül nemrég lezajlott cirkuszhoz. A kiadók heves tiltakozása miatt megért néhány hírt a sajtóban, aztán hamar feledésbe merült. Valóban nem nagy szenzáció, egy "kalóz" szájt a sok közül, ahol könyveket lehetett letölteni. A kiadók felfedezték, összefogtak, felszólítottak, nyilatkoztak, az oldal "bezárt", újabb győzelem a kalózok elleni harcban, történet vége, pont.

Miért ásom ezt mégis elő most? Mert szerintem az SLP ügy néhány fontos tanulsága felett elsiklott a média. Ez az eset kiválóan példázza a tájékozatlanságot és a szélsőséges hozzáállást, amiről Lessig is ír, és amely általában jellemző a digitális tartalmak körül dúló háborúra.


Tovább... "Kikapcsolni az internetet? - SLP utánlövés I." »

October 28, 2005

jönnek, olvasnak, töltenek! :)

Hohohó, özönlenek a látogatók - reggel óta több mint 15001600-an töltötték le a könyvet (a számláló tegnap este lépte át a bűvös 2000-et). A hirtelen megnőtt érdeklődés kiváltó oka ez a frissen megjelent indexes cikk.

És hogy miért örülök különösen ennek a cikknek?
Mert érdekesen, tömören ragadja meg a könyv lényegét, és ami még fontosabb: hiteles. Egyértelműen kitűnik belőle, hogy írója valóban elolvasta a művet és nem csak összevágott a fülszövegből valami sablonos ismertetőt. Köszönet GG-nek.

Ilyen recenziókat még, minél többet!

Voltunk a Retúrban

Szerdán Anikóval vendégeskedtünk a Retúrban (Tilos rádió). A téma: Creative Commons, szerzői jogok, letöltés, kalózkodás, fájlcserélés, szabad kultúra, könyvkiadás és hasonlók. Természetesen minden nem fért bele az adásba, de a legfontosabb kérdéseket körüljártuk, akit érdekel, egy hétig még meghallgathatja a tilos.hu oldalán (műsorok->szerda->10.00 Retúr), utána már csak a sesblogon.
Most belehallgattam, egész jól sikerült, ami elsősorban Anikónak köszönhető, aki elkísért és okosakat mondott (ha én hülyeséget, kijavított :)), no meg persze kedvenc tilosos műsorvezetőimnek eszpeenek és sesnek, akik hozták szokásos formájukat.
Persze izgatott voltam és egyszerre annyi mindent akartam elmondani, hogy hadarásom miatt nem mindig követhető a mondókám, de ezt nagyszerűen ellensúlyozták a többiek. Nagyon jól éreztem magam (remélem ők és hallgatók is :))

October 25, 2005

Hol kapható?

Többen érdeklődtek, hogy hol kapható a könyv, illetve jelezték, hogy nem találták a nagyobb láncok boltjaiban, ezért egy rövid bejegyzést megérdemel:
A nagyobb könyvterjesztők malmai lassabban és kissé nehézkesen őrölnek, ezért lehetséges, hogy ezekben a boltokban még nem találjátok a könyvet (sőt azon se kell meglepődni, ha az eladó bután néz rád és nem is hallott róla).
Ahol viszont biztosan meg tudod venni:
- offline: Anima könyvesboltok
- online: Anima webbolt és Kiskapu számítástechnikai könyvesbolt


Gyorsjelentés: 12 nap, 3000 letöltés

Naponta figyelem hogyan alakul a Szabad Kultúra letöltési/látogatottsági statisztikája.
Ebben a pillanatban 1852-nél áll az összesített számláló, ami a PDF és a HTML fájlok letöltését jelzi.
Ehhez persze hozzá kell számítani az onlájn változatok látogatásait is: a wikibe eddig kb. 300, a HTML verzióba pedig 450 alkalommal néztek bele.
A könyv saját honlapjáról tehát 12 nap alatt több mint 2500 látogatást ért meg összesen.
Szép eredmény. Csakhogy ez még nem minden,

Tovább... "Gyorsjelentés: 12 nap, 3000 letöltés" »

October 24, 2005

Olvasd, szerkeszd, gyarapítsd!

A Szabad Kultúra wiki-változatához felvittem egy szerkesztési útmutatót. Egyelőre a legfontosabb feladatokat soroltam fel, a listát hamarosan bővítem példákkal is (ha bárkinek van tippje a wikivel kapcsolatban, írja meg bátran).
Ha minden úgy alakul, ahogy terveztem, ez a wiki lesz a legteljesebb szövegváltozat. Persze csak akkor, ha érvényesül a wiki legfőbb előnye: többen, közös munkával, hatékonyan és rövid idő alatt gazdagítják a tartalmat.

October 21, 2005

első trekbekek

Felfedeztek! :) sztahanov és pollner is említésre méltatja blogkezdeményemet, ami igazán megtisztelő.
sztahanov megelőzött Joi tippjeinek fordításával (nevéhez híven igen termékeny, és egyre jobban tetszik, amiket ír, azt hiszem hamarosan felkerül jobbra a rendszeresen listába).

pollner nem igazán tudja hova tenni frissen indult blogomat, ami nem csoda, mivel még több szempontból is meglehetősen kiforratlan. Mindenesetre üdvözlete bátorító, főként mivel nem szokott fukarkodni a kritikus megjegyzésekkel :).
És mivel Hugh is megmondta, hogy "if you pimp in the blogosphere, be open about it" (ami kábé annyit tesz, hogy ha "kurválkodsz" futtatsz valamit a blogszférában, vállald fel nyíltan!), jöjjön hát némi háttérinfó + diszkléjmer:

Tovább... "első trekbekek" »

October 16, 2005

Elment az eszünk? - Gondolatok a kiadó szemszögéből

A bemutatkozó eseményen én is szóltam néhány szót a könyvről. Arra ugyan nem emlékszem mit hordtam össze - a kimerültség és a lámpaláz elegyének köszönhető enyhe tudatmódosult állapotban - arra viszont igen, hogy a lényegesebb gondolatok, amiket el akartam mondani, elreppentek abban a pillanatban, ahogy átvettem a mikrofont.


lessig_en_200_1.jpg


Mindenesetre röviden összefoglalom itt, amit mondtam (illetve mondani akartam :):

Tovább... "Elment az eszünk? - Gondolatok a kiadó szemszögéből" »

CC bemutatkozó rendezvény - túl vagyunk rajta...

Határozottan elégedettek lehetünk - a rendezvény nagyszerűen sikerült. A szombat esti időpont mégsem volt olyan erős szűrő: teltház volt (és a többség végig ott is maradt) :))

Lessig jó formában volt, szokásához híven remek előadást tartott. Rév István (házigazdánk, az OSA igazgatója) és Faludy Gábor (Artisjus) is beszédet mondott, majd DJ Shuriken (Vályi Gábor) régi bakelitekkel mixelt, ami igazán kerekké tette a programot.

lessig_kicsi.gif

A csapat minden tagja megkönnyebbült, hogy végre túl vagyunk a régóta tervezett eseményen, de valójában ez csak a kezdet. Hiszen a lényeg csak most következik...

October 15, 2005

A Szabad kultúra mostantól még szabadabb :)

Egy fontos hírt az előbb kihagytam: útközben a reptérről megkérdeztem Larry-t, hogy miért van megtiltva a magyar fordítás szerződésében az átdolgozás. Az angol változatra ugyanis nem vonatkozik ez a korlátozás (No Derivatives-Ne változtasd! licenc-feltétel), így nem igazán értettem a magyar változatnál mi értelme van ennek.
Nos, ő sem értette...

Tovább... "A Szabad kultúra mostantól még szabadabb :)" »

Lessig megérkezett!

Igen, itt van, megérkezett - hiteles forrásból tudom, mivel én mentem ki érte a a reptérre :)
És ma mindenki találkozhat vele az esti CC Magyarország indulásának alkalmából rendezett "bulin". Érdemes eljönni, ki tudja mikor látogat hozzánk legközelebb...


October 14, 2005

És most már papíron is.

Megérkezett a nyomdából az első szállítmány. A teljes példányszámmal (2000) nem készültek el időben, de a holnapi eseményen ott kell legyen mindenképp, ezért felszállítattuk, ami megvan. Ötven példány már a kocsimban várja, hogy a cc bemutató látogatói kézbevegyék.

Tovább... "És most már papíron is." »

Már a MEK-en is!

Épp most látom, hogy már a Magyar Elektronikus Könyvtárba is felkerült a könyv. Nem ért váratlanul, mivel Moldován Istvánnal (a MEK vezetőjével) már volt egy rövid levélváltásom tegnap, hogy tegyék fel csak bátran. Csupán az lepett meg, hogy ilyen villámgyorsak voltak :).

October 12, 2005

Letölthető/olvasható online a Szabad Kultúra. Olvassátok, másoljátok, terjesszétek!

No, örömmel jelentem a Szabad Kultúra letöltés oldalára felkerült a WIKI és a PDF változat, mostanól lehet letölteni, olvasni, hangosan felolvasni, lemásolni, barátoknak küldözgetni, publikumnak előadni :) !
És persze meg is lehet rendelni a nyomtatott példányt az Anima könyvesboltban.

A WIKI változaton még sokat kell dolgozni - hivatkozások, képek, jegyzetek beszúrása, formázások stb. - de a teljes szöveg elérhető ebben is.

October 09, 2005

Készül a könyv online változata

Bizony készül, de sokkal több munkat igényel, mint amire számítottam. A PDF már megvan, de túl nagy lett a mérete ezért csiszolgatni kell még rajta, a WIKI változat formázásával rengeteget kellett babrálni és még most sem az igazi, a HTML pedig szintén pofozásra szorul.

A könyv mindenesetre már a nyomdában van, és a héten közepére biztos elkészül valamelyik elektronikus verzió is elfogadható formában.
Így is valamivel előbb kint lesz a weben, mint a boltokban. Ami sokak szerint őrültség. Nos, majd meglátjuk :).

October 08, 2005

Indul a visszaszámlálás!

Már csak egy hét van hátra a Creative Commons hazai indulásáig! Az elmúlt néhány hétben nagy hajtás volt, de kezd összeállni a kép és úgy tűnik végül időben minden részlet a helyére kerül. Pénteken - az utolsó előtti pillanatban - megkaptuk a nezmzetközi központ jóváhagyását a licencek magyar fordítására.
A bemutatkozó esemény programjának részletei is körvonalazódnak. A szombat este nyolc órai időpont nem a legszerencsésebb, de remélem azért sokan el tudnak jönni. (Nem volt más választásunk, mint a re:activism konferencia végén megrendezni - Lessig nem jön mindennap Magyarországra.)