Gyurcsány volt az első blogger
Nemcsak a könyvét lehet letölteni, mint a minap kiderült, de a miniszterelnök blogol is. Ám nem most kezdte - azóta blogol, amióta politikus, amint első bejegyzésében megállapítja. Ez legalább annyira komikusan hangzik, mint amit a napokban félfüllel elcsíptem beszédéből: nem vezet vissza út a szocializmusba (mondja a Magyar Szocialista Párt miniszterelnöke, hehe).
Ha sajátosan (fogalom nélkül?) értelmezi is a blogírást, ettől még akár érdekes is lehetne, elvégre ilyesmivel ritkán próbálkozik politikus. Még akkor is, ha a dizájn béna és a címe nemes egyszerűséggel "Blog", és ő csak "tollba mondja".
De (egyelőre) nem az. Terjengős és unalmas az eddigi két bejegyzés,
a kommentekbe beleolvasva pedig joggal támad az az érzése az olvasónak, hogy az egyelőre a rokonok/ismerősök/párttagok vendégkönyveként funkcionál.
Több szót nem is érdemes rá vesztegetni, Szily az indexen találóan összefoglalta a lényeget. Tekintve, hogy nagyon friss próbálkozásról van szó, azért némi jóhiszeműséget még megelőlegezek neki, ki tudja, talán kikupálódik idővel. (Bár szkeptikus vagyok - az őszinte és hiteles politikusi blog fogalma erős önellentmondást hordoz.)
Hozzászólások
Gyurcsányt lehet tudatosan(tudatlanul)támadni.Ha olyan okos vagy te miért nem vagy milliárdos,miért nemjöttél számitásba mint kormányfő.Kispolgári fanyalgás a ciked.Te miért nem irsz könyvet netán elvagy nyomva?(Saját agyadtol)Én is kereső vagyok azt keresem hogy sok ember mitöl hülyült meg.
Beküldte: csorba ernő | February 13, 2006 09:42 AM
kedves csorba ernő!
javaslom, olvasd el mégegyszer.
ha utána is csak hasonló jut eszedbe, kérlek inkább ne szólj többet hozzá, mert ki foglak moderálni. nem a helyesírási hibák miatt, hanem mert ez oktalan trolloskodás. ennek köszönhető, hogy eleve nem töröltem, itt is hagyom illusztrációnak :)
Beküldte: tekatana | February 14, 2006 12:06 AM
T. csorba ernő !
Valószínűleg nem ebben az országban élsz, vagy nem vagy pártatlan, de szerintem neked az agyad helyén "düböröghet" valami!
Ez az ország nem bírja el ezt a kormányt, főleg a hatalmas hitelek miatt amiket felvesznek. Mindenképpen gondold át hogy érdemes e egyáltalán hozzászólnod mégegyszer.
A blog-ról csak annyit hogy, hogy már netezni sem lehet úgy hogy ne akadjunk egy hányingerkeltő MSZP-s kampányreklámba! :(((
Beküldte: Kovács Péter | March 6, 2006 10:22 AM