Legális lesz a fájlcserélés?
Nos, egyelőre könnyelmű volna jóslatokba bocsátkozni, de Franciaországban néhányan éppen ezért lobbiznak. Tervük szerint egyfajta közös jogkezeléssel vágnák át a fájlcsere szülte gordiuszi csomót: hasonlóan az üres cédék után fizetett díjhoz, az internetszolgáltatás díjába építenék a jogdíjakat. Így havi kb. 8,50 dollár plusz díjért legálisan töltögethetnének le-fel a francia internauták.
A dolog jelentősége, hogy a törvényhozás előtt zajlik a vita, ami persze máris nagy port kavart és több oldalról hevesen támadják a javaslatot. Eddig erősen vesztésre állnak a tervezet támogatói, mivel első körben szinte minden pontját leszavazták. Állítólag január közepén újra napirendre kerül a kérdés. (Aki beszél (illetve legalább olvas) franciául, a vita jegyzőkönyvét elolvashatja itt.)
Bármilyen kimenetele is lesz ennek a konkrét kezdeményezésnek, pusztán az a tény, hogy előtérbe került és a törvényhozás szintjén foglalkoznak vele, mindenképpen figyelemreméltó.
Az ötlet persze nem francia barátainknak pattant ki a fejéből, felmerült már máshol korábban is mint lehetséges megoldás. Szóba került annak idején a Retúrban is, mikor Anikóval náluk vendégeskedtünk.
Alapvetően nem rossz elgondolás, de több ponton támadható és nekem leginkább a gyakorlati megvalósítással vannak gondjaim. A közös jogkezelés (ez az amit pl. Artisjus végez itthon - pl. díjakat szed a rádióktól a játszott zenék után, majd szétosztja a szerzők/jogtulajdonosok között) hatékonysága és igazságossága az "offline" világban sem, khm, működik tökéletesen. A neten és a fájlcserélők kontextusában pedig még több kihívással kellene megküzdenie egy ilyen rendszernek.
A semminél (ami most van), illetve az orwell-i totálisan kontrollált és védett tartalom (amit sokan szeretnének - lásd DRM) világánál mégiscsak jobb alternatívának tűnik...