Na, újabb kötelező filmprogram kipipálva - baljós sejtelmeimmel dacolva, ma megnéztem a Corporationt az Urániában.
„Túltesz még Michael Moore-on is!” - áll a film honlapján a New York Observer (könyvborítókon is szokásos) reklám-idézet.
Hát valóban túltesz. Sajnos. Egyetlen nagy imperlstakapitlstagodzilla-leleplezés.
Az még nem lepett meg, hogy két és fél órán át vontatták (miközben többször elpilledtem a két esti kapucsínó ellenére), elvégre egy dokumentumfilmtől nem várok folyamatos feszültséget.
Oké, végigültem.
Ám ennek annyi köze volt a doku műfajhoz, mint Moore ostoba blákkbászterének. Ebben worlukkal kell egyetértsek (pedig az utóbbi időben gyakran fintorgok - amúgy továbbra is zseniálisan megfogalmazott - publicisztikáin): ezkéremszépen sokkal inkább egy propagandafilm-féleség.
De még csak az sem. Mert egy jó propaganda film legalább provokál, lelkesít, lázba hoz, vagy legalább hatásosan manipulál, mint az ügyes reklám. Csakhogy ebben az összes hatásvadász klisé végtelenül átlátszó. Nekem ne magyarázzák, hogy azért kell a szappanoperák értelmi szintjén „kommunikálni”, mert a széles tömegekhez így jut el „az üzenet”, ők azt értik. Attól, hogy szájbarágós, még lehetne hiteles és érdekes. De nem az.
Újat nem tudnak mondani a rendezők, az ütőkártyáik olyan közhelyek agyoncséplésében merül ki, mint hogy a gyerekek a reklámok hatására nyaggatják a szüleiket, a cégeknek fontos az imázsépítés, az elsődleges céljuk a profitmaximalizálás, stb, stb. Számomra talán az egyetlen értékelhető rész a Fox két tényfeltáró újságírójának sztorija a Monsantoval volt.
Megoldást sem kínálnak. Az egyetlen útmutató példa az Interface szőnyegmágnása lehetne, aki viszont olyan benyomást kelt, mint egy megtért drogos, aki még nem jött le az anyagról. Már csak azt vártam, hogy ájtatatos vezeklése közben mikor hagyja el száját a „touch the screen!” teleevangelizmus.
A bolíviai „vízfelkelés” érdekes kérdést feszeget, de azzal meg a kommunista eszmékhez lyukadnak ki (ha nem is nyíltan): vissza a hatalmat és a tulajdont a népnek, összefogva mindenre képesek vagyunk. Drámai képek, a vezért sírás fojtogatja meghatottságában. Ő legalább őszinte. De még nem tapasztalta meg, hova vezet a „minden közös” elve a gyakorlatban.
Ha olybá tűnik is, nem mazochizmusból bekkeltem ki a végéig. Kíváncsi voltam, hogy hátha mégis lesz konklúzió, valami pozitív végkifejlet. Nem volt. Néhány felszínes és hangzatos kijelentésre futotta csupán, mint összefogva erős lehet a nép, el kell számoltatni a cégeket, és hasonlók.
Bosszúsan és csalódottan távoztam, mert egyébiránt ebből a témából valami ütőset is ki lehetett volna hozni. Az alapötlet is érdekes: a cégek pszichoanalízise. A forgalmazó kérdéseire válaszolva: nem, szerintem nagyon nincs rendjén, hogy multik gyermekeket dolgoztatnak, hogy mérgeket zúdítanak a folyókba, vagy hogy drogokkal tőgygyulladásossá nyúvasztják a teheneket, mindezt egyetlen cél, a haszon növelésének érdekében.
Ezekről a dolgokról beszélni kell, akik ilyet tesznek le kell leplezni, meg kell büntetni.
Beszéljenek róla, csináljanak tényfeltáró, leleplező riportokat és filmeket.
De ne így...
Kulcsszavak: szájbarágós, felszínes, vontatott, egyoldalú, csapongó, májklmúros (denagyon)
Egy mondatban: Érdekes alaptéma bosszantóan gyenge kibontása.
Értékelés: 2/10