December 06, 2008

Mit szépítsük, ez a blog behalt

Ráadásul nem is mostanában, most nézem, hogy már több mint két éves az utolsó poszt, 2006. aug..... jesszusom. (Még csak kommentek sincsenek kb. azóta, mivel a szpemzuhatagnak hála letiltottam.) Innen már erőltetés volna újraindítani, csak mivel rátaláltam az admin loginra, spontán ötletem támadt, hogy akkor mégiscsak illene ezt a szálat elvarrni valamiképpen. Azt hiszem hamarosan (szándékosan nem azt írom: a napokban:)) összekalapálok még egy gyorsjelentést a könyv jelenlegi státuszáról, hogy azért legyen egy tisztességes ápdéjt, utánlövés jelleggel.
Viszont. Régóta terveztem, hogy többedmagammal könyvekkel kapcsolatos blogot indítok, és most újból fellelkesedtem. Persze időközben elsuhant az ötlet felett a blogoszféra, könyvesblog már van nem kevés, köztük egész színvonalas is, úgyhogy ez nem is ilyen lesz, hanem könyveskereskedős, elvégre ezzel keresem a kenyerem javát jelenleg is.
Stay tuned ;)

August 31, 2006

eszpee énekelt a goldenblogon

Tetszhalott állapotából lassacskán felélesztem a blogot. Hamarosan :).
índításnak megteszi a Goldenblog díjkiosztó, ami sok szóra ugyan nem érdemes, de mivel éppen arra mentünk haza kedvesemmel, beugrottunk tapsolni a kispadnak és becherpignek, mert mégiscsak szívünkhöz közeli kategórigyőztesekről van szó.
Hajós kapta a "műsorvezetői" szerepet, amiben kevésbé volt szórakoztató, mint amikor nem süt át, hogy rendelésre kell jópofának lennie. A tavalyinál, amin nem voltam - a beszámolók alapján - így is jobbra sikeredett, de ahhoz nem eléggé, hogy az átadás után ott maradjunk. A fergeteges "afterpartyról" és a kajáról majd beszámolnak mások, már ha lesz mit, én csak miniképriporttal szolgálok két kedvenc nyertesemről.

Becherpig előlről mászott fel a színpadra és szerénykedve dicsőítette a többieket, eszpee meg lazan lenyomta az I'm just a gigolot, ami az est fénypontjaként üdvrivalgással végződött.*

goldenblog_pigi.jpg

goldenblog_kispad.jpg

* najó, mielőtt elindul az urbloglegend: eszpee csak egy laza köszönjükkel fejezte ki hálájukat, de a képet nézve utólag elragadt a fantáziám. pedig milyen jó lett volna...:)
amúgy miután lementek, hajós kötelező vicces beszólásként megjegyezte, hogy a gyér taps nyilván annak volt köszönhető, hogy a közönségnek háttal szólt a mikrofonba. erről annyit, hogy a közönség is igen gyér volt, értelemszerűen igen heterogén, a konferálás béna és amint a képen is látható, a gondosan elrendezett pódiumon csak oldalazva lehetett megmozdulni.
nem mintha ennek bármi jelentősége volna, vagy hogy akár ezt a pár sort megérte volna, de kb. ennyi érdekes történt...

ápdéjt: a kispadon már fent is van a mobilvideó, amivel jól lerombolják az illúziót...

July 06, 2006

Morrissey

Hiába, akárhogyis, de képtelen vagyok lépést tartani a sűrű eseményekkel. Többször is nekifutottam, aminek eredménye sok-sok apró posztkezdemény, amik előbb-utóbb elévülés folytán a digitális enyészetre ítéltetnek. Átugrottam pl. a riói icommons konferenciát is, amiből azért a maradékokat nemsokára fellövöm.

Ami viszont még friss és említést érdemel: tegnap nálunk járt Morissey. A Pecsa szabadtéri színpada körül nem kellett megverekedni a helyért, de ez nem volt annyira meglepő - anno a Nick Cave-re is csak félház jött össze, és akkor túloztam. Legalább zavartalanul lehetett élvezni az előadását.
M-nek stílusa van. Meg kisugárzása. Enervált, álmodozó, lazán vonaglik a csak rá jellemző gesztusokkal. És a hangja... Értelmetlen volna magyarázni - ez az a hallani- látni kell. Az elején elsütött hungry-Hungary szóviccet mondjuk igazán kihagyhatta volna, de ezt a végére megbocsájtottam neki.
Persze abszinth is ott volt, szerzett zsákmányt is, nála már van részletesebb, igazi rajongói beszámoló, becherpig fotóival illusztrálva - a mázlista kapott fotópesszt. (További szelebritiszpotting :) : ha nem tévedek bede volt az a szakállas arc, aki végig mellettünk állt és bólogatva mormolta a dalokat.)
M jól tartja magát. Sőt. Becherpiggel múltkor egyetértően bólogatva megállapítottuk: azok közé tartozik, akiknek jót tesznek a múló évek - ahogy öregszik, egyre jobb (hirtelen Al Pacino meg Catherine Deneuve jut még eszembe).
Az Oscar Wilde óriásháttérposztert nem tudtam mire vélni, de jól mutatott.
Ja és tökmindegy mit fanyalognak a zindexen, az új lemez baromi jó. Meg is vettem helyben, "akciósan", négyezerötért.

June 21, 2006

A sesblog megmutatja

hogyan kell ilyen hőségben felzaklatni a lojális rajongótábort. Meg persze azt is, milyen egy jól kitalált arculatváltásos gerillakampány. (Még hogy nincsenek brandek a blogoszférában... :))
Azt mindjárt éreztem, hogy valami rafináltabb dologról van szó, minthogy csak úgy ripsz-ropsz letennék a lantot. Eszembe jutott, hogy jól eladták magukat (ezt tulajdonképpen még nem cáfolták, de ha igaz, jól tették).
Éppen bosszankodtam, hogy nincs még egy ilyen barom, aki riói utazása előtti este csomagolás helyett a hülye képrejtvényeiket bámulja és azok alapján szókombinációkat tesztel a goggle-on, amikor rájuk találtam. Végül is nem tartott sokáig, persze hintek nélkül nem ment volna, ügyesen elbújtak.
Én sem rontom el a játékot, saját frappáns utalás kiötlésére meg aztán végképp nincs időm, törje a fejét más is.

June 14, 2006

és mégis működik

Hogy ne érjen igazságtalanság vádja az apple szapulása miatt, tartozom egy ápdéjttel: az ipodomnak kutyabaja, amióta visszaszereztem.
Átvételkor az előzmények miatt méltatlankodtam egy keveset a kedves szőke lánynak,
aki váltig állította, hogy az akku probléma kizárt és biztos a merevlemez hibásodott meg. Együttérzően bólogatott, hogy azért az nevetséges, hogy nem lehet alkatrészt cseréltetni bele (lehet*), meg hogy értelmetlen opció a cserére visszaküldés, lévén annyiért már egy új típust lehet venni. Ezután pedig mosolyogva mutatta, hogy "de most működik!". Annyira megörültem, hogy eszembe se jutott akadékoskodni, hogy ha a merevlemez egyszer tönkremegy, akkor milyen csoda hatására támad fel poraiból. (A hazai szervíz hozzáállásának és ismertetett lehetőségei alapján önkényesen eleve kizárom, hogy a jó piár kedveért, gáláns gesztusként esetleg "titokban" ők javították meg.)
Logikus magyarázatot tehát nehéz találni felépülésére. Talán jót tett neki a pihenés. De mindegy is, nem érdekel, a lényeg, hogy (egyelőre) működik.

* egy segítőkész ismerősöm és ipodos sorstársam ajánlotta őket, ahol - legalábbis akkut - sikerült cseréltetnie.

June 08, 2006

Adok, kapok

Elindult a tilosmaraton, idén a West Balkánban, ami nemcsak nagy előrelépés a Kultihoz képest, de kifejezetten ideális helyszín - borostyánnal borított kerthelyiség, színes lampionok, külső zenepult, ahol a tilosos dj-k egymást váltva pakolják a lemezeket.
Tegnap ugyan az eső elől kénytelenek voltunk behúzódni a belső helyiségbe, de ott is megvolt a hangulat.
tilos_maraton_2006_2.png

A menetelés vasárnap ér véget (részletes program a schrödingeren), addig lehet adakozni, cserébe pólót, szatyrot, bögrét, bakelitórát (idén a favorit, erősen korlátozott példányszámban) ajándékba választani.

tilos_maraton_2006.png

May 09, 2006

Webkettő és CC együtt a hvg-ben

A legutóbbi hvg Háló mellékletében nem csak webkettő, de creative commons is helyet kapott.
Előbbit már méltatta hírbehozó és lehúzta sztahanov. A szokásosnál (mármint amikor olyan témáról írnak, amiről felületes ismeretei vannak) több jó körülírás és kevesebb hülyeség van benne (de azért van, jónéhány). Én leginkább az utolsó mondaton vontam fel szemöldököm:

A "mozgalom" zászlóvivője a Lawrence Lessig által 2001-ben alapított Creative Commons, amely a szellemi termékek tulajdonosai számára lehetővé teszi, hogy különféle szinteken védjék, vagy akár teljesen szabadon felhasználhatóvá tegyék alkotásaikat (lásd következő cikkünket).

Nem mondom, hogy nincs köze a webkettes szemléletnek a CC-hez, no de ez azért igen erős összemosás (alma, körte), sőt mondjuk ki, úgy ahogy van, baromság, amire az sem mentség, hogy kellett egy jó kis átkötés az utána következő CC-s cikkre.

Azt ugyan jócskán elcsúszva hozták le (márciusra volt tervezve), de - néhány apróságtól eltekintve - sokkal korrektebbre sikeredett, tulajdonképpen nem is nagyon tudok belekötni.
Illetve mégiscsak - a képválasztást kifejezetten szerencsétlennek tartom: egy komcsi sugallatú grafika, vörös zászlóval, megfordított kopirájt jellel és creative commies felirattal (csak a nyomtatottban látszik). Értem én, hogy a rólam elsütött 10-15 fotó közül egyik se volt elég frappáns, de ennél kevésbé félrevezető illusztrációt is találhattak volna a cc-hez.
Mindenesetre az írás jó és informatív. Én is okoskodok benne, itt elolvashatjátok.

April 04, 2006

Áprilisban a sesblogon vendégmunkáskodom

Ezért amikor ezen időszakban itt nem sok új bejegyzést találtok (nem fogtok), nézzetek át oda.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen nyomást jelent majd a vendégeskedés, de édes teherről van szó és edzésnek se rossz. Csak legyen elég időm rá...

Creative Commons License
E honlap (vagy blog, ahogy tetszik) teljes tartalmára a Creative Commons Jelöld meg! - Ne add el! (Attribution-NonCommercial) 2.5 Licenc vonatkozik.